Legfrisebb hírünk:

2020 Vár a megye

2020-ban egyesületünk ismét részt vett a Vár a megye rendezvényen
Megnyitás

Beszámoló az egyesület 2018. évi programjairól

2019 március 29.

A 2018. év eseményei a Glück Auf Egyesület berkeiben

 

Január 27-én a Székely Kör Egyesület meghívására a Nagymányoki Sportcsarnokban egy fergeteges, jó hangulatú székely bállal nyitották az új esztendő programjainak sorát, amit március 17-én a Nagymányoki Szőlő- és Bortermelők Baráti Köre Egyesület által szervezett bál követett. A borbálban a tánccsoport tagjai szintén egy vidám, önfeledt mulatozással tölthették az estéjüket, a hangulatot néhány sváb tánc bemutatásával indítva.

 A Glück Auf Egyesület vezetősége módfelett örül, hogy a nagymányoki civil szervezetekkel jó kapcsolatot ápol, ami egy-egy ilyen közös esti szórakozással, báli mulatozással még szorosabbra fonódik.

                A március vége, április eleje a Glück Auf Egyesület tagjai részére is a Húsvéti előkészületekkel, és az Ünnepek hagyományos módon való megünneplésével zajlott.

Március 30-án, Nagypéntek délután zsúfolásig megtelt a Nagymányoki Német Nemzetiségi Önkormányzat klubhelyisége. A közös készülődés zsongása mindenkit ráhangolt aközelgő Húsvéti Ünnepekre. A kisebb gyermekek, berzseléses technika segítségével, korábban gyűjtött virágokkal, apró levelekkel készítettek szép, színes tojásokat. A nagyobbak, már viasszal, és kicával varázsoltak igazi hímes tojásokat, amiket hagymahéj főzetben festettek színesre, vagy aranyporos díszítéssel tették még különlegesebbé.

Húsvéti kézműveskedéssel is tölthették az idejüket a gyerekek, amiket a díszes tojásokkal együtt nagy örömmel vittek haza.

 

                Nagypénteken a Római Katolikus templomban a Glück Auf Egyesület Kórustagjai énekelték a Passiót, ezzel is ünnepibb hangulatúvá téve a szentmisét, hogy az ünnep valódi tartalmát még jobban átérezhessük.

                Húsvét hétfőn, kora reggel ismét útra keltek az egyesület legényei, hogy a lányok frissességéről az idei évben is gondoskodjanak. Két lovaskocsit töltött meg a fiúk és férfiak hada, és harmonikaszó kíséretével érkeztek a lányos házakhoz, ahol már várták őket a népviseletbe öltözött leányok. A minimum 15 vödörnyi, friss kútvízzel megöntözött lányok, hímes tojással, süteménnyel, és szomjúság elleni orvossággal köszönték meg a férfi sereg áldozatos munkáját.

               

Április 30-án az Egyesület legfittebb tagjai túráztak a Váralja-Óbánya-Kisújbánya-Váralja útvonalon, ahol igazoltan, 26833 lépéssel, 17,3 kilométert tettek meg, majd másnap a kevésbé fitt tagokkal kibővülve részt vettek a Nagymányoki Közművelődési Központ által szervezett Városi Majálison. A kellemes kora nyári időjárásban a többi nagymányoki civil szervezettel karöltve, egy jó hangulatú, főzéssel egybekötött, pihenéses napot töltöttek el, köszönet a szervezőknek.

 

                Május 27-én Budaörsre kirándult az Egyesület kórusa. Idén újra színpadra állította a Budaörsi Német Nemzetiségi Önkormányzat és a Budaörsi Passió Egyesület rendezésébena Passiót, este 9 órakor a szabad ég alatt, korhű ruhákban német és magyar nyelven, amit a kórustagok Egyesületi kirándulás keretében tekintettek meg.

 

                A nyári szünet legelején megrendezésre került az egyesület szervezésében a szokásos nyári napközis gyerektábor. A tábor logója idén a „Das Leben um das Haus, früher, ohne Handys.”, azaz „Élet a ház körül hajdanán, mobiltelefon nélkül.”

 

Közel negyven gyermek-táborozó vett részt az idei egyhetes kikapcsolódáson. A tábor bázisa a volt Fészek Vendéglő, és a Német nemzetiségi tájház volt, köszönet érte Braunné Farkas Katalinnak, és Stallenberger Józsefnek.

Rengeteg kézműveskedéssel, barkácsolással, ügyeskedéssel és mozgással töltötték a gyerekek az idejüket. A csapatok remek hangulatban összemérték ügyességüket egy akadálypályán is, ami vicces, csalafinta feladatokból állt. Nagy sikert aratott a lovaskocsizás és lovagolás, ahol a gyerekek hosszú órákon keresztül, a tábor zárásáig fárasztották Anett néni lovát. Nagy élmény volt minden gyereknek, köszönet Szabó Anettnek érte. 

Kirándult is a csoport: Egyházaskozáron a Szuppi tanyán jártak, majd egy magyarhertelendi fürdőzésen vettek részt.

Egyházaskozáron megmutatták a vendéglátók a méhészkedés rejtelmeit. Rengeteg új, érdekes információval gazdagodtak a méhcsaládokkal kapcsolatban, és remek helyi mézeket is kóstoltak. Egy bemutató keretében a régi magyarság eszközeit, ruháit, fegyvereit ismerhették meg, próbálhatták fel, és gyakorolhattak velük.

Sajnos a hétvégére elromló időjárás miatt a Balatoni kirándulás elmaradt, helyette a magyarhertelendi fürdőt célozták meg, ahol a gyerekek önfeledten fürdőztek, levezetve a heti fáradalmakat.

Köszönet Nagymányok Város Önkormányzatának, és az Emberi Erőforrások Minisztériumának, akik hozzájárultak támogatásukkal a gyerektábor megrendezéséhez.

 

Idén, szeptember 21-22-én, huszadik alkalommal rendezték meg Nagymányokon a Búcsú, Bor és Strudel Fesztivált.

A jubileumi rendezvényen, Pénteken, délután öt órakor, közös rétes húzásra várták a szervezők a résztvevőket. A megjelent több mint húsz csapat együtt húzta, és töltötte a finom házi réteseket. Az Egyesület leány és asszony tagjai délelőtt már bemelegítettek, és 50 rétest elkészítettek. A délutáni csapatmunkával együtt közel 240 rúd rétes készült, ami a másnapi forgatagban az utolsó morzsáig elfogyott.

Pénteken, a munka végeztével táncházat tartott a Hidasi Néptánc Együttes, majd Szendrei Ákos, és Szendrei Bálint szórakoztatta zenéjével a vendégeket.

 

Szombaton már a délelőtti órákban kezdődtek a programok. A délelőtt a sportról, mozgásról szólt. Több helyszínen is zajlottak az események. A kicsiknek csirkefogó versenyt, nagyobbaknak malacfogó versenyt rendeztek. A csirkék igen lustáknak bizonyultak, de a malackák már megfuttatták a fiatalokat. Az ifjakat vidéki ninja warrior akadálypálya verseny várta. Több ügyességi feladat sorozattal mérettettek meg a két fős csapatok, többek között szalmabálán kellett átugraniuk, létrán fel- és lemászniuk, és trágyakupacot is kellett vasvillával pakolniuk. Egy jótékonysági futóverseny zajlott még a délelőtt folyamán valamennyi korosztály részvételével. A nevezési díjakból befolyt összeget a Nagymányoki Általános Iskola javára ajánlotta fel az egyesület.

 

Délután kettő órakor a Sportcsarnok elől indult a szüreti menet a Német Nemzetiségi tájházig, majd a rendezvénysátorig.

Ezután kulturális műsor kezdődött, ahol fellépett többek között a rendező Glück Auf Egyesület gyerek, felnőtt, ifi csoportja és kórusa, a helyi és a szekszárdi Wunderland óvodások csoportja, a Kisdorogi nemzetiségi kórus, a hidasi néptáncegyüttes és még sokan mások.

Az este folyamán a CSÍT zenekar rock repertoárjára tapsolhatták a jelenlévők az ütemet, majd a tűzijáték után a Dirty Slippers csapata gondoskodott a jó hangulatról

A jubileumi huszadik rendezvény hajnalig tartó bállal zárult, ahol a B-Verzió húzta a talpalávalót.

 

November 30.-án a Német Nemzetiségi Tájház pajtájában újra felállításra került a Betlehemi életkép, ahol az adventi várakozás kezdetét együtt ünnepelhették a tagok és az érdeklődők.  A Szent Család, és közvetlen környezete idén is bővült, egy csacsi is benézett az istállóba, köszönet érte, és az egész „csapatért” Orbán Józsefné, Erzsi néninek. A hideg időben jól esett egy kis forralt bor, forró tea és pogácsa, amivel minden megjelentet vendégül láttak, és az egyesület kórusa meghitt hangulatot varázsolt a karácsonyi dalcsokrával.

 

 

 

December 11-12-én a gyerekeké volt a főszerep. A két napon először a kisebbek, majd a nagyobbak gyűltek össze a Német Nemzetiségi Önkormányzat Klubszobájában, és közösen készülődtek az ünnepekre. Mézeskalácsot sütöttek, díszítettek kóstoltak, és kézműveskedtek. Agyagcserépből manót, rénszarvast, hóembert készítettek, és jópofa kalapos kis karácsonyi manót varrtak. A jó hangulatú délutánt forró karácsonyi tea, szaloncukor, és vidám zenék tették varázslatossá.

 

A kórus tagok a betlehem avatást követően először a Nagymányoki Evangélikus Templomban, majd Lengyelen vettek részt az adventi estéken, ahol Juhász András gitárkíséretével tették meghitté az adventi várakozás idejét. Az utolsó gyertyagyújtásnál a katolikus templomban énekeltek, majd felléptek Nagymányokon a városi karácsonyi ünnepen is.

Egy közös karácsonyi, évzáró ünnepséggel zárta az egyesület a 2018. évet.

 

Az eseményekről készült képek megtekinthetők a www.glückauf.hu oldalon a galériában.